top of page
5_edited.jpg
  • Instagram
  • Facebook

Tóth Lilla

Kismama-és babás jóga oktató, dúla

Valahogy úgy hozta az élet, hogy már kislány koromban közel állt hozzám a női lét kérdésköre. Számtalanszor, lenyűgözve hallgattam édesanyám szülésznőként megélt tapasztalásait, lapozgattam az anatómia könyveit és szorgosan kísértem játékbabáim vajúdását, világra segítve kisbabájukat. Szívemnek mindig is kedves volt a saját - és nővérem születésének története, melyhez édesanyám nem csak az emlékeit, hanem a hasán még függőlegesen bemetszett heget hívta segítségül. Ez a heg volt számunkra a kapu a nagyvilágba történő belépéshez. Az egyetemi évek alatt az egyik oktatómnak és a kötelező testnevelésnek köszönhetően megismerkedtem a jóga világával, mely beszippantott és magával ragadott. 2017. év két jelentős mérföldkövet hozott az életembe. Megtapasztaltam a veszteség oly' mértékű érzését, mely elindított önismereti utamon és az önmunka mellett a jógagyakorlatok és meditáció segítette a mindennapos nehézségekkel való megküzdést.

Ezzel egy időben egyre több várandós, gömbölyödő has és kisbaba vett körül, úgy éreztem, jelenlétük ad és feltölt. De meglepő módon az érzés kölcsönös volt. Volt, akivel pár alkalommal kapcsolódtunk, és volt, akinek a várandósságát, a szülés körüli - és gyermekágyi időszakát is kísérhettem. Akkor még nem igazán tudtam, hogy mit csinálok, de a tapasztalás elindított a dúlai utamon. Ennek az útnak idővel részévé vált a kismama – és babás jóga oktatása és a perinatális veszteségek kísérése is.

Óráimon törekszem arra, hogy olyan biztonságos és megtartó teret tartsak, ahol a vágyott minőségben tudsz kapcsolódni önmagaddal, kisbabáddal és nőtársaiddal. Hiszek abban, hogy a női test egy nagyon jól kitalált és egyben érzékeny rendszer, mely jól működik, a nők tudnak szülni, a kisbabák pedig meg tudnak születni.

Jelenleg nincs semmi foglalható. Gyere vissza később.
bottom of page