
Talán 2015-ben vagy 2016-ban történt, hogy május 1-én a Gerilla jóga szervezésében többed magunkkal tartottunk jóga órákat- csendes, passzív tüntetésként a fák kivágása ellen.

Talán 2015-ben vagy 2016-ban találtam ki, hogy jó lenne jógázni egyet a hajón. :) Havi 1x tartottam azon a nyáron, relative nagy érdeklődést kiváltva :)

A Downdog Jóga stúdióban 2013-2020 között tanítottam. A stúdió vezető felkérésére vállaltam el, hogy fotó alany legyek. 2017

A Downdog Jóga stúdióban 2013-2020 között tanítottam. A stúdió vezető felkérésére vállaltam el, hogy fotó alany legyek. 2017

50 pasi egy Julcsi Ezt nem magyarázom túl, felkértek, én meg mentem :)

Téklesz Dinussal, barátnőmmel és oktatótársammal zárjuk épp szokásos évi zebegényi táborunkat :)

Fritz Katalin barátnőmmel és oktató társammal kifejezetten szeretünk fotókat csinálni mindenféle nem szokványos helyszínen :)

Fritz Kati barátnőm és oktatótársammal 2019-ben tartottuk meg első női táborunkat...hát, katartikus volt!

Ez volt szinte az első kép, ami készült a 2019-ben megnyílt kis stúdiómban. Sajnos, a Covid 19 miatt be kellett zárni, de egy álom vált valóra, amikor létrehoztam! Remélem a Te álmaid is valóra válnak!